2017. május 21., vasárnap

A ZSINDELYES TELL VILMOS

Ha leadom a szolgálatot, s reggel nyolckor leülök reggelizni a szalonban, bármerre is jár hajónk a világ tengerein, a televízió ontja az úgynevezett gyerekfilmeket. Biztosan sokan nézik. Házhoz jön az amerikai, japán borzalom. Végignézik, és ők is azt játsszák, amit látnak. Idétlen gnómokká alakulnak, verekszenek, lövöldöznek, űrszörnyekkel harcolnak. Ezt kapják korunk szórakoztató iparától. Az iskolában meglepve tanulják meg, hogy Leonardo és Tizano nem teknősök, és azt hiszik, hogy transzformerekké alakulhatnak, és világhódítók lehetnek.

Gyerekkoromban nem volt televíziónk, moziba is hetente csak egyszer jutottam el. A falusi mozi pénztáránál reménykedve tülekedtem, hogy jusson a legolcsóbb jegyből, s hogy a nézőtér első sorából nézhessem a Filmhíradó féléves, tíz hónapos híreit, s az utána következő filmet. Az igazi csoda azonban nem a mozi volt. Az akkor következett el, amikor meghozták Nagyszékelybe az első TV készüléket.

– Ne mondja nekem senki, hogy egy rádióban mozit lehet nézni! – mondta tudálékosan az egyik nyolcadikos fiú, amikor elterjedt a híre, hogy a Tanács vett egy készüléket, és el lehet menni a kultúrterembe TV-t nézni. Én bezzeg elhittem, és nagyon vártam az első estét. A fél falu ott volt. Zsúfolásig megtelt a kultúrterem. Az ablak előtt trónolt egy hatalmas barna fadoboz, picinyke tejfehér üveg a közepén. Én az első sorban kaptam helyet. Ugyanaz a hierarchia volt itt is, mint a moziban. Gyerekek az első sorban, felnőttek középen, a legények s nagylányok az utolsó sorokban, és engem igencsak nem érdekelt, vajon miért ülnek oda, mi mást lehet a sötétben csinálni, ha nem a mozit lesni.

Mert nekem ez mozi volt! Ugyanúgy zsibongott a nézőtér, ugyanúgy várni kellett a műsorkezdésre. De itt nem a mozigépész indította a masinát, hanem a tanácstitkár odament a készülékhez, és bekapcsolta. Izgalommal vártuk, hogy bemelegedjen a varázsdoboz, és egyszer csak a képernyő kivilágosodott, és megjelent a monoszkóp. Akkor persze nem tudtam, hogy így hívják, de ez is lekötötte a figyelmemet. És ezzel nem voltam egyedül. Lepisszegték, aki megszólalt. Hallgattuk a zenét. A padok meg-megreccsentek, a levegő egyre fülledtebb lett, aztán megjelent a bemondó, és megszólalt.

– Jó estét kívánok kedves nézőink, műsorunkat megkezdjük.

A teremben a légy zümmögését is hallani lehetett. És megkezdődött a műsor.

– És film is lesz... – mondták a bennfentesek. S igazuk lett. Akár csak a moziban. Előbb a Filmhíradót sugározták, azután jött a film. Sajnos, a tévések nem tudták, hogy mikor kell a filmet adni. Mindig nyolc utánra esett, s a tanácstitkár ilyenkor felkapcsolta a villanyt:

– A gyerekek menjenek haza! – nyilatkozta ki megfellebbezhetetlenül. Szomorúan bandukoltam haza. Igazságtalanságnak éreztem, hogy nem részesülhetek az ingyen mozi gyönyörűségéből.

De szerencsére ez nem tartott sokáig. Ősszel vetíteni kezdték a Tell Vilmos sorozatot. Nem emlékszem milyen gyakran, de gondolom, mint nemrégen is még, hetente egyszer tették a nézők asztalára a heti sorozatfilmet.

Hogy röpült attól kezdve az idő. Hiszen az iskolában mindenki a Tell Vilmost várta! Egész hetünk volt arra, hogy megbeszéljük:

– Te, láttad? A Tell hogy odasózott neki? Apám! Az valami fantasztikus volt! Igaz?

Természetesen mindenki a svájci hegyek lovagja volt akkoriban. Csapatokat szerveztünk, eljátszottuk a filmet, még ha ellenség nem is volt, mert ki akart volna Tell és csapata ellen harcolni? És fegyverkeztünk. Mindenki, aki csak egy pici tekintélyre akart szert tenni, nyilat, kardot csinált magának, s versengtünk kié a legjobb.

Néhányan érvénytelen fegyverekkel jelentek meg, mert kinek a bátyja, kinek az apja csinálta a lövő, szúrószerszámot.

– Az nem ér! – mondtuk ki a kegyetlen ítéletet. Csak az, amit ki-ki a saját kezével készített!

Tehát én is nekiláttam, hogy elkészítsem a magam íját. Először frissen vágott akácágat szereztem. Finom cukorspárgából sodortam a húrt, és azonnal ki is próbáltam. A nyílvesszőt nádból készítettem, s bodza került a végére, nehezéknek. Nem sokáig használtam, hamar tönkrement. Törtem a fejem, mit csináljak? A következő harceszközt szőlőkaróból hajlítottam. Ez jó volt. Erős volt, nehezen lehetett kihúzni, de ez meg a zsinórt szakította el hamar. Végül hatalmas ötletem támadt.

A legjobb íjamat somból készítettem. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amikor beköltöztünk a szolgálati lakásba, a házról abban az évben verték le a zsindelyt, és cserélték ki a tetőt piros cserépre. A sok-sok zsindely ott hevert hatalmas kupacokban a ház körül. A nagyját már eltüzeltük, de azért elég sok maradt a kerítés mellett. Nos, ebből eszkábáltam össze egy íjpuskát. A zsindelyeket összeerősítettem, s a vájata, ahol valaha a tetőfedő összeillesztette őket, lett az íjpuska csöve, illetve ez vezette a nyílvesszőt. Valamiféle elsütőszerkezetet is fabrikáltam. Találtam alkalmas, nyílvesszőnek való nádat is, gondosan megtisztítottam, a végét ék alakban bevágtam. Bodzát kerestem, hat-nyolc centisre daraboltam, s a vessző végébe szúrtam. Tökéletes mestermunka volt. Nagy izgalommal próbáltam ki a magam alkotta fegyvert. Elégedett voltam! Tizenöt-húsz méteren belül elég jól találtam vele.

Büszkén jártam a faluban, kezemben a fegyverrel. Oldalba lőttem egy-két gyáva kutyát, meglehetősen ismertem, melyikkel lehet, s melyikkel nem szabad kikezdeni. Megtámadtam és sikeresen legyőztem a villanyoszlopnak álcázott zsoldosokat. Vadászzsákmányra nem tettem szert, mert a tyúkokat, libákat, kacsákat csak óvatosan becserkészve, lesből, s nagyobb távolságból igyekeztem nyílvégre kapni, teljesen sikertelenül.

De a nyílpuskának sikere volt. Többen, komoly anyagi áldozat vállalására is hajlandók lettek volna, ha eladok pár, kidobni való zsindelyt. De erre nem volt módom. Leginkább azért, mert akkor felmerült volna annak a veszélye, hogy nem lehetek a csapat vezére, hiszen akkor más is hatásos fegyverrel rendelkezik.


Aztán más filmek jöttek, s én újabb szórakozást kerestem magamnak. De a Tell Vilmos ihlette íjpuskám sokáig megvolt. Sokkal tovább, mint a mai TV sorozatok műanyag hősei, színes, összerakható figurái a gyerekek polcain...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése