Eltérítés

(Eltérítésnek azt nevezik az ufológusok, amikor a szemtanú, bizonyos meghatározott körülmények között - rendszerint késő éjszaka, lakott területen kívül, sok esetben a gépkocsi váratlanul leáll, az eltérített lebeg - egy UFO fedélzetére kerül, ahol kísérletet végeznek vele, s amikor magához tér, emlékezetkiesése van, bizonyos idő kiesik az életéből, és rendszerint az is előfordul, hogy több kilométerre tér magához az eltérítés helyszínétől. Az eltérítetteket regressziós hipnózisnak is alávetik, hogy felszínre hozzák az UFO belsejében lezajlódó eseményeket.)

Jegyzőkönyv az ...-i 1998....-án történt eltérítésről.


Tóth K. Jenő, az eltérített.

- Hát kérem! Én aztat igazán el tudom mondani, hogy egy egyszerű ember vagyok. Most megmondom maguknak az őszintét, hogy én eddig nem hittem az UFO-kban. De azt is meg tudom mondani, hogy ezentúl aztán igen! Mert kérem, ami velem történt, az tisztára ufó volt. Ahogyan elmondtam a tisztelt úrnak, csak azt tudom ismételni. Nem hazudok én, kérem, mert minek tenném? Olyan UFO volt, mint a pinty! Mondtam is az asszonynak, hogy:

- Idefigyelj, Böske! Ezek olyan UFO-k voltak, ahogyan az le van írva a nagykönyvben... Hogyan tetszik kérdezni? Nem, kérem. Én eddig sosenem olvastam az UFO-król, eztet el lehet hinni nekem, kérem, mert mást se, akkor azt meg minek, nem igaz? Mondtam is az asszonynak, hogy van nekem fantáziám elég, akkor meg minek olvassam mások hülyeségeit, hát nincs igazam? Akkor most megmondom maguknak az igazat, hogy hogyan is volt ez az eset énvelem:

- Megyek éppen hazafelé a kocsival, már majdnem láttam a falu szélső házait, amikor az autó egyszer csak teljesen váratlanul megállt. Nem értettem a dolgot kérem, hiába forgattam a slusszkulcsot, nem akart beindulni a kocsim, az Istennek se! Megmondom maguknak az őszintét, hogy ezt nagyon titokzatosnak, sőt, azt is lehet mondani, hogy hátborzongatónak találtam. Nem lehetett több mint éjjel egy óra, tizenhárom perc, harmincegy másodperc, tudom, kérem, mert megnéztem az órámat, mondok is magamnak, hogy nézd mán, Jenő! Hát nem egy óra, tizenhárom perc, harmincegy másodperc a pontos idő! Ez így volt kérem, akár hiszik, akár nem! Akkor jött az a furcsa érzés, kérem szépen. Irtóra kellemetlen volt, mert a kezemet se tudtam mozdítani, ráadásul mozdulni se bírtam kérem. Hogy szakszerűen fejezzem ki magamat, testileg nem bírtam mozdulni... Úgy ám, ne is tessék ilyen hitetlenkedve nézni, mert így igaz, mert megmondom én maguknak az őszintét!

Szóval, amint mozdulni se bírtam, hát megláttam az UFO-t. Nyolc kerek, marhára világító ablaka volt, és ott állt, és alatta semmi se volt, azaz csak a sötétség, szóval aztat azért tisztán láttam, hogy nem látok semmit! Alatta, ugyebár... Hátborzongató látvány volt, mit ne mondjak, kérem szépen! Lehetett, vagy tíz méterre tőlem. Aztán ha hiszik, ha nem, csuda nagy fényesség közepén találtam magam, ami pedig éjjel egy óra, tizenhárom perc, harmincegy másodperckor a mi környékünkön, kérem, több mint szokatlan! És akkor abszolúte váratlanul elkezdtem lebegni, és az volt a furcsa, hogy se a lábam, se a fejem nem érte a földet. Mondok is magamban, nézd mán Jenő! Lebegek! De még ebben az állapotomban is tisztára emlékszem arra, hogy valami különleges, telepatikus sugárzással elterelték a figyelmemet arról a tényről, hogy én mostan el vagyok térítve. És ahogy ottan lebegtem, akkor történt meg az is, hogy később nem emlékeztem semmire. Ez így volt kérem, nyüvedjek meg, ha nem igaz!

És amikor magamhoz tértem, egy tisztára tisztaszobában voltam, és egy apró emberke bámult, de nagyon. Olyan nagy szeme volt nekije... És a feje kérem, az hátborzongató volt. Hajat nem viselt magán, és abszolúte sima, fényes zöld feje volt nekije. És megmondom maguknak az igazat, nem láttam azt se, hogy lett volna füle! Nekije... Mondok is magamnak, nézd mán Jenő, ez csakis egy ufó lehet! No, meg mindenféle orvosi műszerek voltak ottan, abban a tiszta fehér teremben. Nem tagadom, kérem, nagyon de nagyon megijedtem tőle, hogy mit akar tőlem mostan, ez a mélyen tisztelt ufó úr, és visítottam félelmemben. Persze aztat nem tudtam tudományosan megállapítani, hogy női ufó vagy hím volt-e, mert ugye az asztal alá nem láthattam, kérem. Azután megint nem emlékeztem semmire! És ez még semmi! Én kérem, megmondom maguknak az igazat, hogy nem tudok elszámolni két teljes nappal az életemből, mert ennyi telt el addig, amíg itten valahol magamhoz nem térültem! Ráadásul pontosan harmincegy kilométerre ébredtem fel az eltérítés színhelyétől. Ezt az asszony is megmondhatja, mert pont ennyit kellett buszoznia, hogy megtaláljon, és azonosítson! Ez kérem így volt, ne legyen Tóth K. Jenő a nevem, ha nem mondok igazat!


Az esetnek több független szemtanúja is volt, akik mindenben megerősítették Tóth K. Jenő elmondását az UFO-s eltérítésről. Most ezekből idézünk:

Dr. Belézneky Artúr, orvos (független szemtanú):


- Elöljáróban annyit szeretnék megjegyezni, hogy nem ismerem az UFO-kra vonatkozó szakirodalmat, jómagam eddig nem láttam, és nem is találkoztam eggyel sem. Bátran kijelenthetem, hogy eddig nem hittem az UFO-kban.

- Mindenben megerősíthetem Tóth K. Jenő elmondását. Kissé más szemszögből figyelve az eseményeket, az úgy volt, hogy a mentővel éjjel negyedkettőkor a faluba igyekeztünk egy vajúdó asszonyhoz, amikor egy földön fekvő alakra lettünk figyelmesek. Megálltunk a kocsival, ott találtuk Tóth K. Jenőt, eszméletlenségig berúgva. Hanyatt feküdt, két karja maga alatt volt, ezért mozdulni se tudott. Nem messze tőle egy Wartburg típusú személygépkocsi volt. A mentő sofőrje megállapította, hogy elfogyott az üzemanyag a nevezett gépjármű tankjából, ezért szakszerű kifejezéssel élve mozgásképtelennek nyilvánította. Megvizsgáltam a földön fekvő egyént, hordágyra tettük, akkor felemelte a fejét, s azt kérdezte, hogy mi az a nyolc kerek, világító izé. Megállapítottam, hogy kettős látása van. Mivel erősen bandzsított, a két szemet egymástól független érzékszervnek kellett tekintenem, tehát két szemen ugyebár már négyeslátás alakult ki, a mentőnek két reflektora van, amit ugye nyolcnak láthatott ezáltal az eltérített személy. Valamit motyogott még, s miközben a mentőbe helyeztük, elájult. Legközelebb a detoxikáló kezelőjében tért magához, és visítozni kezdett, mert egy motorosszemüveges egyén, aki szintén kezelés alatt állt, beszökött hozzá metálzöld bukósisakkal a fején, és megijesztette. Utána Tóth K. Jenő két teljes napot átaludt.

Az való igaz, hogy a helyszíntől most harmincegy kilométerre vagyunk, ebben tökéletesen egyetértek az eltérítettel, amit a menetlevelünkkel, mint hivatalos, pecsétes okirattal tudok bizonyítani.

Egy másik szemtanú:


Pátyi Vazul, mentős gépkocsivezető (szintén független):


- Kérem, én csak a mentőt vezettem. Amit a doktor úr mondott a Wartburgról, az úgy van, kérem. A hordágyat, pedig muszáj volt vinni, egyébként Tóth K. Jenő eltérített lecsúszott volna róla. A többiről én nem tehetek, kérem. A menetlevelet, hivatalos kérésre bármikor bemutathatom, kérem. Kérem...


Jegyzőkönyv a regressziós hipnózisról:


Dr. Weinberger Sámuel, pszichológus.


- Sajnos, az általam alkalmazott regressziós hipnózis nem járt meggyőző eredménnyel, annak ellenére, hogy már igen sok sikert könyvelhetünk el e téren. Mondhatnám, hogy rutineljárásról van szó. Az eltérített emlékezetéből csak annyit sikerült felszínre hoznunk, hogy az UFO belsejében - ami kísértetiesen hasonlított Tóth K. Jenő, ...-i lakos borospincéjéhez, amit az eltérített később szóban meg is erősített -, négy, piros csizmás, sárga-fekete kockás sálat viselő fehér egérrel futott versenyt, és a száz méteres síkfutásban ő nyerte el az első helyezettnek járó öt liter fehérbort, és azóta is rajtam keresi a nyereményét.


Atlanti-óceán, 1998. december 12.