A halhatatlan Munyóka

A blogot ezzel a karácsonyi novellával indítom. Igaz, a főzős blogomban is kint van, de Advent negyedik vasárnapján ez aktuális.

Nagyszékely István

A halhatatlan Munyóka

Rohanás, tolongás, cipekedés, lökdösődés, leszakadt kabátgomb, letörött cipősarok, tömeg, egyszóval bevásárlás, rohanás.

Kirámolás, ablakpucolás, szemétlevivés, sikálás, porszívózás, mosás, szőnyegporolás, szemétlevivés, törülgetés, szemétlevivés, egyszóval nagytakarítás, rámolás.

Mosogatás, kikeverés, bepanírozás, habverés, eltörülgetés, kiklopfolás, bepácolás, megtöltés, kimagozás, pirítás, párolás, egyszóval sütés-főzés, mosogatás.

Persze írhattam volna sokkal egyszerűbben is: karácsonyi készülődés...
Az ember nem tudja, hol áll a feje...

De szívesen csináljuk, csinálom, csinálod, mert van valaki, vannak valakik, akik nagyon várják a szentestei rántott halat, a bejglit, a pulykasültet s igazán megérdemlik, hogy szépen terített asztal várja őt, őket, mindenkit a szépen feldíszített karácsonyfa fényében.

Az ajándékok kiosztva, mindenki boldog, mindenki örül, már úszik a lakás, a sok csomagolópapír szerteszórva, nem lehet lépni, mindenki boldog, csak te ülsz le egy pillanatra, hogy kifújjad magad.

Még nem tarunk itt. A konyhában sütök-főzök, keverek, pirul a sütemény, jaj hol a fakanalam a kedvenc, amit a mamától örököltem, anélkül nem megy anélkül nem lehet rendesen készülődni. Hova tettem, hol áll a fejem ezt nem hiszem, tudom, az előbb a kezemben volt most meg sehol, hát ilyen nincs, ez nem lehet igaz! Hova a fenébe tettem? Még akkor is hova a fenébe, ha karácsony van. Jaj Istenem! Eszterke mit csinál? Gyanúsan csendben van, négyéves korban a csend gyanús, vajon mit csinál, meg kell néznem, a fakanál ráérhet, elsőbb a gyerek.

A szobában nem látom, talán nem ment ki valahova a lakásból, de nem. Az asztal alatt mocorgás, leguggolok, hát ott ül a kicsi lányom szőke buksija világit.

- Mit csinálsz Eszterke?

Az egyik kezét háta mögé kapja, a másikkal melléhez szorítja a fakanalat, a kis ujja görcsösen ráfonódva a sötétbarna nyélre, ujja hegye fehérlik az erőlködéstől...

- Mit csinálsz kincsem?

Nem válaszol, csak néz rám azzal a nagy kék szemével, ijedt a tekintete, négy évének apró kétségei csillognak a szemekben. Ugye mamikám nem tettem rosszat, nem veszed el, ugye nem? Játszhatok vele kérdi a tekintete, de mit tegyek, nekem kell a fakanál, nem guggolhatok itt egész délután. Add ide picim, sütök, kevernem kell a krémet. Nyúlnék érte, de a szeme, a szeme nem engedi, hogy kivegyem a kezéből, hogy lefejtsem az ujjait a barna nyélről. Az elhasznált alig nyél szinte eltörik pici markában, és vigyorog, mosolyog, úgy ahogy az tud csak, aki nem tudja, hogy mit tett, nem tudja mi lesz a következménye, hiszen ez csak egy fakanál! Vagy mégsem?

- Mutasd a másik kezed - mondom, mondanám, de látom hogy túl nagyot kérek tőle, valamit titkol a kislányom, valamit el akar előlem rejteni kedves mosolya mögé, hát hogyan vegyem el? - A kezed, a kezed mutasd... Megfogom a karját, nem ellenkezik. Lassan előre hozza pici öklét, és kínja-vigyorral néz rám. Nem szól, kinyitja tenyerét, s ott van benne a rúzsom, amit napok óta keresek, és a riadt szemből kiolvasom a nagy titkot.

A fakanalat megfordítom, bár már nem tudni melyik az eleje melyik a hátlapja, de a befordított oldalon két nagy piros folt éktelenkedik, s a rúzsom hegye lapos. Hát mit csinálsz, te kis rosszcsont?!

Rosszcsont, rosszcsont, fakanál, rúzs, miért találkoztak össze ezek a szavak bennem, hiszen nem rosszcsont, csak használja a rúzsomat, nem rosszcsont, csak kifesti a fakanalat, a használt fakanalat, az öreg fakanalat, édesanyám fakanalát kifestette a kis rosszcsont Eszterke.

Leülök mellé, látom megnyugszik. Ha a mama leül abból baj nem lehet, ezt minden gyerek érzi. Egyik se tudja, csak érzik odabent. Ami összeköt vele még most is, az mindig működik. Az sose szakad el. Ülünk egymással szemben, s Eszterke odanyújtja a fakanalat. Leteszem, mert nem vehetem el tőle. Ott kell hagynom, hogy láthassa, s pár pillanatra kimegyek, és amikor visszajövök a szobába a kicsi lány már nem az asztal alatt ül hanem egy cipődobozt hoz elő, s abba teszi a fakanalat és úgy néz rám, mint aki azt mondja: - Pszt, mami, alszik...

Ragasztó kerül elő, egy kis kóc a férjem vízvezeték-szerelős ládájából, s a fakanál hamarosan hajat kap. A szemceruzám szemet rajzol s a két piros folt is megmarad, s közé Eszterke rajzol ormótlan csámpás szájat, addig már kész is van a fehér rongyból készült kis szoknya, és kész a blúz s a fakanál már felöltözött.

Eszterke ragyog, kidugja nyelvét úgy kötözi a kanálbaba nyakába a maga tépte-szakította sálat s a cipődoboz hamarosan kisággyá lép elő miként paplanná a kordbársony farmer szárának egy darabja.

A süti odaégett, a tészta túlkelt, a leves kifutott, a konyha szalad.

- Csináljunk keresztelőt - mondom, és hozok egy üdítőt is, hogy koccinthassunk a nagy eseményre: s íme nevet kapott, már nem fakanálkisasszony, már ő Munyóka.

Takarítás, altatás, felmosás, öltöztetés, tűzhelypucolás, babusgatás, mosogatás, ruhaszabás, újrasütés. Babaház.

Lassan-lassan minden a helyére kerül, a karácsonyfa feldíszítve, az asztal megterítve s Munyóka várja a karácsonyt, a karácsonyfát és az ajándékokat.

- Látod Munyóka, ma jön a Jézuska és kapunk babházat, meg kapunk meséskönyvet, meg kapunk szaloncukrot, meg kapunk... meg kapunk... meg... meg... meg látod Munyóka, jó kislány voltál Munyóka, kapunk... kapunk... hoz a Jézuska...

Már együtt a család, mindenki izgalomban, mindenki vár, mindenki izgatott. A karácsonyfa alatt gyűlnek az ajándékok.

- Látod Munyóka... a jó kislányok... a jó kislányok Munyóka... Munyóka...

Édesanyám is eljött már, mindenki itt van. Már közeledik a gyertyagyújtás.

- Látod nagyi, milyen jó kislányok voltunk, mindjárt... mindjárt... és Munyóka is nagyon várja... Munyóka látod, milyen szép... nagyi... látod nagyi... nagyikám...

Sziporkázik a csillagszóró telehinti megnyugvással a szobát. Csillog a karácsonyfa, halkan szól a zene, mindenki boldog, mindenki örül, csak az Édesanyám sír... a mamám sír... siratja a huszonöt évvel ezelőtti karácsonyt... azt a régit... amikor... amikor... amikor...

Sose tudta meg mi az a Munyóka. Csak engem látott, amint ott szipogtam az akkori fa előtt és Munyókámat hívtam. Nem tudta mi az a Munyóka, sose mondtam meg neki, sokáig kérdezte de nem mondtam meg, nem mondtam meg, mert Munyóka az enyém volt... csak az enyém... csak... csak... csak...

Szól a zene, az áhítatos, mindenki énekli, énekeld te is Munyóka, hogy:

- Mennybő lazangyal... énekeld te is Munyóka... látod Munyóka milyen jó kislány voltál... mennyi mindent kaptunk... az a sok sok ajándék a miénk... - Eszterke a kis locsi-fecsi boldog, örül Munyókával együtt.

Az utcán feldübörög egy sportkocsi, százzal dönget, de a hangszórója teljes hangerővel, ezer decibellel üvölti: I Wish You a Merry Christmas.
A szemközti házban, a velünk szembeni lakásban karácsonyfa, áthallatszik a Stille Nacht.
Mennyből az angyal, énekel a család, énekel Munyóka, és sír az Édesanyám.

- Boldog Karácsonyt, mama. Egy fakanál csak... Csak egy fakanál volt...



Atlanti óceán, 2003. május 5.

(Megjelent a JEL-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a folyóiratában, a dátumot most nem áll módomban visszakeresni, de 2003.-ban vagy 2004.-ben.)